Marsden Wagner neonatológus, szülész és epidemiológus, 15 éven át volt az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a n?k és gyermekek egészségéért felel?s igazgatója. Írásos szakvéleményben nyilatkozott a vállelakadás következtében meghalt kisbaba ügyében a F?városi Bíróság el?tt folyó perben. F?bb megállapításai az alábbiakban foglalhatóak össze:

1. A bábaság a szülész-n?gyógyász szakmától eltér? szakma. A bába a szülést egészen máshogyan vezeti, mint a szülészorvos. Ebb?l következ?en minden nyugati országban az a gyakorlat, hogy ha egy adott bába gyakorlatával kapcsolatban kérdések merülnek fel, az esetet bábák és nem szülészek bírálják el. Helytelen és jogtalan, ha egy bába m?ködését szülészek ítélik meg, a szülészek által levont következtetések elkerülhetetlenül hibásak, érvénytelenek lesznek. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a látogatásaim során magyar szülészekkel folytatott beszélgetéseim minden esetben nyilvánvalóvá tették, hogy ezek a szülészek évek óta igyekeznek marginalizálni, illetve ellehetetleníteni a bábákat. Ez a tény nyilvánvalóan súlyosan befolyásolja a magyar szülészeknek a jelen, egy bába tevékenységével kapcsolatos ügyr?l alkotott véleményét.

 

2. „Az összes szülésnél a vállelakadás előfordulási aránya 0,15 és 0,30 százalék közé esik” (A. Frye: “Holistic Midwifery, vol 2 Care during labor and birth", 1091. o.). “A vállelakadás nagyon súlyos komplikáció amely magzati sérülést és halálozást is okozhat.” (Holistic Midwifery, 1092. o.) Tekintettel a vállelakadás előfordulási arányára, nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy Magyarországon a kórházi szülések során minden évben számos esetben fordul elő vállelakadás, és hogy ezen esetek egy része magzati sérüléssel vagy halállal végződik. Ebből következőleg egyetlen magyar szülész sem állíthatja, hogy a kórházi szüléseknél nem fordul elő magzati sérülést és/vagy halálozást okozó vállelakadás. És tökéletesen hamis spekuláció a magyar szülészek részéről az az állítás is, hogy ez a baba életben maradt volna, ha a szülésre kórházban kerül sor. A magyar kórházakban minden évben számos baba meghal – a szülés körüli halálozási arány ugyanis Magyarországon nem nulla.

3. Vállelakadásos esetekben gyakran előfordul a fej cyanosisos elszíneződése, mivel a magzati keringés leáll. A fej ezen sötét színe azonban nem jelzi a halál beálltát, és mivel a bába a mentőautó érkezésekor még tapintani tudta a baba pulzusát, az ekkor még nem volt halott, ezért halálát nem lehet a bábának vagy az általa végrehajtott műfogásoknak tulajdonítani. A halálozást a súlyos vállelakadás, és nem a nyak forgatása okozta.

A vállelakadás egyetlen kezelési módja a műfogások alkalmazása. Geréb Ágnes által kifejtett, G. Martius által ismertetett műfogás alkalmas a vállak kimozdítására, csak jelen esetben nem járt eredménnyel. Ezt a technikát sok országban alkalmazzák, a szakirodalom ismeri. Magyarországon talán valóban nem szerepel a szülészeti protokollban, de alkalmazása semmiképpen sem tiltott, és teljes mértékben szakszerű.

A professzor megállapította, hogy az adott esetben a tervezett kórházon kívüli szülésnek egyáltalán semmiféle kontraindikációja nem volt. Ha az eset során “megsértették a szakmai szabályokat”, akkor ezek a szabályok hibásak.

Geréb Ágnes a vajúdást tökéletesen megfelelően vezette. Minden rendben zajlott addig a pillanatig, amíg a fej megszületett és beállt a vállelakadás. Ez pontosan így is szokott történni: hirtelen, bármiféle előjel nélkül, nem számít, hogy a baba mekkora súlyú. Amikor bekövetkezik, kizárólag a különleges műfogások segíthetnek, ezeket pedig mind el is végezték, eredménytelenül.

Azon túl, hogy Wagner professzor kifejtette, hogy a Geréb Ágnes által az adott esetben kifejtett tevékenység megfelelt a bába-szakmai szabályoknak, szakirodalmi hivatkozásokkal és kutatási eredményekkel alátámasztottan egyenként cáfolta a per során korábban beszerzett szülész-nőgyógyász, valamint a boncolást végző orvos állításait.